ápr
25

Asus VG278H

| Szerző: monosadolf | 5:59 pm

Nagyjából október közepére tehető, amikor Münchenben jártunk az NVIDIA Vision 2 bejelentésén, azonban ezzel kapcsolatos konkrét hardvert azóta nem nagyon láttunk, leszámítva tesztünk alanyát, amit működés közben az október végére szervezett londoni Asus X79 bemutató alkalmával már megcsodálhattunk. Majdnem két hónapot vártunk arra, hogy végre itthon, nyugodt környezetben is tapasztalatot szerezhessünk a részben megújult 3D Visionnel kapcsolatban, illetve azzal a monitorral, aminek 3D képességeiről az Asus helyi erői már Londonban elismerően nyilatkoztak. No, de ne szaladjunk ennyire előre, erről is lesz majd szó, azonban előbb a szokásos sorrendet kövessük! Az Asus VG278H típusjelzésű monitor 27 hüvelykes képátlóval bír, mely játékra bőven elegendő azt figyelembe véve, hogy minden bizonnyal csak egy személy fog előtte ülni, maximum 2 méteres távolságban. Másik fontos adat, amit már most előrebocsátanánk, hogy a nagy képátló mellé lazább pixelsűrűség jár, azaz maradt az 1920x1080 pixeles felbontás, ami minden bizonnyal a célközönségnek elegendő lesz. Persze szívesen láttunk volna valami megújulást ezen a téren, de ne feledjük, hogy a grafikus kártya ereje is meghatározó tényező, és nem mindenki tud/akar csúcs GeForce kártyát venni. Külsejét tekintve az Asus monitora meglehetősen hagyományos, csak néhány extrát tartogat, például magasságállítást (100 mm-es tartományban) és forgathatóságot, ugyanakkor nincs portré mód (pivot) és a dönthetőség is meglehetősen korlátozott (-5 – +15 fok). Szerencsére a káva nem túl vastag, de felülete tükröződik, ez pedig mínusz pontot jelent. Ezt ellensúlyozza a képernyő matt felülete és a ház tetejébe integrált infravörös adó, ami a 3D-hez fog kelleni (erről később). A monitorban két darab 3 wattos hangszóró is helyet kapott, de ezt ügyesen elrejtették a mérnökök, bár sok hasznát amúgy sem fogjuk venni, azt pedig nem gondoljuk, hogy egy ilyen monitor valaha is irodai kellék szerepét töltené be. Szükség esetén az állvány leszerelhető, és a 100 mm-es VESA furatokat használva a monitor falra is felszerelhető, amit a lefelé néző csatlakozók is támogatnak. A kalibrált értékekkel elégedettek voltunk, a korábbi TN+film paneles monitorok szintjét hozta, ami az árat tekintve ugyan nem nagy szó, ugyanakkor egy alapvetően játékra készült panelből nehéz lenne többet kicsikarni. Az átlagos delta E érték 1 alatt maradt, illetve a maximális szint 1,7 körül alakult. Mindenesetre az azért jól látszik, hogy a VG278H tervezésénél nem a grafikusok igényeit tartották szem előtt. A háttérvilágítás messze nem egyenletes. Ez nem meglepő ennél a paneltípusnál, de ebben az árkategóriában ennél picit jobb eredményt vártunk volna el, hiszen nagy fényerőnél ezek a hibák még inkább felerősödnek. Az más kérdés, hogy valószínűleg senki sem homogén fekete képet akar rajta bámulni, mindenesetre az már inkább elképzelhető, hogy játékok esetében egyes sötétebb helyszíneknél már zavaró lehet (de az is inkább csak 3D szemüveg nélkül). Fényerőből pedig van bőven, szerencsére a monitor elegendő tartalékkal rendelkezik ezen a téren, akár 400 cd/m² fölé is mehetünk annak ellenére, hogy az adatlapon a gyártó ennél jóval kevesebbet ad meg. A magas fényerő 3D-nél jön majd jól, de a minimum 100 cd/m²-es fényerő érték kissé magas lesz az érzékenyebb szemű felhasználók számára. Az OSD már ismerős lehet a korábbi modellekről. A kezelés egyszerű, a menüpontok magától értetődőek, de most értelemszerűen nem kapunk CMYK beállításokat, mint a ProArt modelleken, viszont van egy LightBoost menüpont, ami a 3D-s tartalmak esetében aktív. Ennek bekapcsolásával némi plusz fényerőt nyerhetünk, hogy kompenzáljuk a 3D-s szemüveg miatt elszenvedett fényerőveszteséget, amire szükségünk is lesz, ha 120 cd/m²-re kalibráljuk a kijelzőt és fényes nappal szeretnénk játszani. A fényerő, hangerő és Splendid üzemmódok variálásához nem kell belépni a menübe, hanem a káva jobb oldalának aljára helyezett gombok között található fel és le nyilakhoz tartozó gombok gyorsgombként működnek, amelyekkel az említett funkciók egyből elérhetők. A videó alapján nem estünk hasra, az eredmény inkább egy 5 ezredmásodperces kijelző szintjének felel meg, ezért érdemes a menüben a Trace Free menüpontban a maximális beállítást választani. Ez némi overdrive segítségével javít a helyzeten és két ezredmásodperc közelébe hozza a válaszidőt, cserébe néha előkerülnek a túllövésből fakadó szellemképek, de ez egyáltalán nem vészes. Az NVIDIA nagyot akart robbantani a 3D Vision bejelentésével, de csak mérsékelt sikereket ért el, legalábbis a hazai visszajelzések alapján. Ennek oka egyrészt a magas vételárban keresendő, hiszen nem volt elegendő csak a Vision 3D pakkot megvásárolni, kellett hozzá még egy 120 hertzre képes megjelenítő és egy megfelelő NVIDIA grafikus vezérlő is. Az anyagi dolgokon kívül viszont más is van a háttérben, ami miatt az azóta a tévégyártók körében is széles körben elterjedt technológia nem tudott osztatlan sikereket aratni: ez pedig az aktív záras szemüveg, illetve maga a szemüveg, hiszen sokan nem akarnak szemüvegben ülni a monitor előtt, hát még nem egy olyanban, ami vibrál is. Mint köztudott, az aktív záras technológia lényege, hogy a kijelzőn felváltva jelenik meg a jobb és bal szem számára vetített kép. Azt, hogy a jobb és bal szem csak az adott szem számára vetített képet lássa, úgy oldják meg, hogy a másik szembe érkező képet (azaz magát a fényt) a megfelelő időben a szemüveg adott lencséje elzárja. A technológiai megvalósítás pofonegyszerű: a szemüveg lencséi valójában kisméretű folyadékkristályos panelek, amelyek felváltva zárják el a fény útját, azaz egy időben csak az egyik szembe érkezik képi információ. Ahhoz, hogy ezek a váltások a vetített képpel szinkronban legyenek, szükség van egy szinkronjelre a szemüveg számára, amit vezeték nélkül kell eljuttatni. Egyes tévégyártók már 2,4 GHz-es rádiófrekvenciás átvitelt használnak, de az NVIDIA továbbra is megmaradt az infravörös szinkronjeleknél. A Vision 3D 2 újításairól nem szóltunk még. Valójában eget rengető újdonságokról nincs szó, hiszen maradt a másodpercenkénti 120 hertzes képfrissítés (szemenként 60), viszont a szemüveg formásabb és könnyebb lett. Nem utolsósorban pedig lencséi is nagyobbak, és mintha kevésbé lennének sötétek, tehát nem okoznak akkora fényerőcsökkenést, de ezt egyébként is kiküszöbölték a monitorba épített Light Boosttal, ami – mint említettük – képes megemelni a fényerőt a 3D-s tartalmaknál. Természetesen a szemüveg megváltoztatja a fehéregyensúlyt, ami normális jelenség, de sajnos ezen egyelőre nem lehet segíteni, tehát a kalibrált színek ilyenkor semmit sem fognak érni, erre pedig nem árt számítani. Az új szemüveg viselése kényelmes, a nagyobb lencsék pedig nem zavarják a kilátást, és a 27"-es monitor képterülete bőven elegendő a játékokhoz, szinte a játékban érezhetjük magunkat. A monitor mellé egy szintén Asus NVIDIA GeForce GTX 590 VGA vezérlőt passzintottunk, amihez a Batman: Arkham City és a The Elder Scrolls: Skyrim c. játékokat vettük elő, melyek mindegyike tökéletes 3D Vision támogatással rendelkezik. Végül a legjobb összehasonlítási alapot a Batman szolgáltatta, aminek első részével nem egyszer játszottunk már 3D-ben, így erre tudtunk a legjobban támaszkodni. Fél óra önfeledt játék után azon kaptuk magunkat, hogy mennyivel természetesebb érzést ezzel az összeállítással játszani, mint a korábbi 3D Visionnel, aminél 10 perc játék után már rosszul voltunk, és forgó gyomorral vettük az irányt a WC felé. Most semmi ilyesmit nem tapasztaltunk, sőt akár órákig is el tudtunk volna játszani vele. A mélységélesség állítása is jelentősen finomodott, így most már a teljes skálát használhattuk, nem csak egy szűk tartományban kaptunk jó képet, hanem tényleg oda állíthattuk, ahová jólesett. Ami pedig még meglepőbb volt, hogy nagyon sokat kerestük a 3D-re jellemző crosstalk effektet, ha pedig keresni kell, az már önmagában is jó hír! A baj akkor van, ha keresés nélkül is azonnal szembeötlik a szellemkép. Crosstalk effekt tehát van ennél a monitor-szemüveg párosnál is, de fényévekkel előrébb jár a technológia, mint az előző változatnál és a korábbi kijelzőknél. Ez egyrészt annak is köszönhető valószínűleg, hogy az NVIDA-nál rengeteget dolgoztak a pontos szinkronizáción, ami az egyik kulcseleme a crosstalk kivédésének. Az Asust is megilleti a dicséret, hiszen ezek szerint a válaszidő most elég alacsony ahhoz, hogy váltásnál a megfelelő képek csak a megfelelő szembe jussanak el. A 2D-nél tapasztalt csalódás után tehát a VG278-ra csak annyit mondhatunk, hogy 3D-re szenzációsan jó választás! Értékelés Az eredményekből, a felépítésből és a hozzáadott kiegészítőkből világosan látszik, hogy a VG278H alapvetően egy gamer kijelző, aminek célkeresztjében egyértelműen a játék és a 3D-s felhasználás áll. Munkára mi sem ajánlanánk a VG278H-t, mert ahhoz túlságosan drága, ráadásul 2D-s megjelenítés terén nem hozza az elvárható eredményeket. A háttérvilágítás beszűrődése, a gradienseknél megfigyelhető sávosodás, a színhűség hiánya és magas minimum fényerő nem teszi a legjobb munkaeszközzé. Ha nagyon kukacoskodni akarnánk, akkor még azt is felróhatnánk neki, hogy ekkora képátlóhoz ez a felbontás nem elegendő. Ugyanakkor ennek a típusnak nem is a munka a fő profilja, hanem épp ellenkezőleg: a játék, méghozzá 3D-ben. A kissé magas input lagot leszámítva derekasan megállja a helyét, a HD felbontás és a képfelület bőven elegendő, a 3D-s kompatibilitás és megjelenítés pazar, van fényerőtartalék is. Minden egyben van ahhoz, hogy egy kiadósat játszhassunk, feltéve, hogy hajlandóak vagyunk kifizetni a borsos vételárat. Ebben ugyan benne van a komplett 3D Vision 2 csomag is, de még egy jobb NVIDIA grafikus vezérlőkártya is kell hozzá, ami ha nincs alapból, akkor összességében nem kis kiadásra kell számítani.

A bejegyzés trackback címe:

https://monitorok.blog.hu/api/trackback/id/tr634473228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása