máj
11

2009 őszén adtuk hírül, hogy hazánkban is elérhető lesz a Philips LightFrame technológiára épülő monitorja, mely egy meghatározott hullámhosszú (kék) fény kibocsátásával próbálja meg csökkenteni a monitorbámulás szemre és idegrendszerre gyakorolt negatív hatását, aminek következtében a kijelző előtt végzett munka kevésbé lesz fárasztó és megterhelő. A szem harmadik fotoreceptorát már régóta vizsgálják a kutatók, mely állítólag a szervezet biológiai órájára van hatással, a megfelelő hullámhosszú fény pedig ezeket stimulálva nyugtató, pihentető hatást ér el. [+] Tulajdonképpen ezt használja a LightFrame technológia, melyet most a Philips Moda 248X3LFHSB típusjelzésű kijelző kávájába integráltak. Ahogy a neve (LightFrame) is mutatja, gyakorlatilag egy keretbe integrált világításról van szó jelen esetben is, mely enyhe kék fényt bocsát ki, nyugtatva a kijelző előtt ülő felhasználó szemét és idegrendszerét, ezzel javítva a koncentrációt és csökkentve a fáradékonyságot. A 23,6"-es, 1920x1080 képpont megjelenítésére alkalmas Philips kijelző más extrát nem kínál, leszámítva az alumíniumból készült talpat és állványt. A TN+film panel LED háttérvilágítással rendelkezik, tipikus válaszideje 5 ezredmásodperc (bekapcsolt SmartResponse mellett 2 ms-ra csökkenthető), maximális fényereje 300 cd/m², kontrasztaránya 1000:1-hez (SmartContrast: 20 000 000:1), betekintési szögei pedig 170/160 fokosak. A hátoldalon található bemenetek között VGA és dupla HDMI fedezhető fel, valamint az utóbbin érkező hangok továbbítására egy jack audiokimenet áll rendelkezésre. A Philips Moda 248X3LFHSB ára jelenleg 316 dollár körül alakul.

A bejegyzés trackback címe:

https://monitorok.blog.hu/api/trackback/id/tr474480441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása