jan
30

ASUS ProArt PA238Q

| Szerző: monosadolf | 6:05 pm

Július elején futott be a hír, hogy az ASUS elkészíti a ProArt monitorcsalád kisebbik tagját, a 23,6"-es PA238Q-t, mely a 24"-es elődhöz hasonlóan IPS panelt kap. Ugyanakkor a gyártó azt is tudtunkra adta, hogy ez a kijelző nem grafikusoknak készül, tehát valamivel gyengébb e-IPS panelt kap, így a színlefedettség 100% sRGB-lesz, a Wide Gamut pedig megmarad a nagyobb testvérnek. Alapjaiban véve a fekete színű káva piros csíkkal az alján, mint meghatározó stílusjegy megmaradtak a kistestvérnél is, akárcsak a minden irányba mozdítható, forgatható, dönthető állvány és kijelző. Természetesen a pivot, azaz portré mód mód is elérhető, aminek egy IPS panel esetében már inkább van értelme, mint a TN+filmeseknél. A káva vastagsága továbbra is a profeszionális modellekre jellemzően vaskos, de az IPS a TN-hez képest nagyobb fogyasztással is bír, tehát a LED világítás ellenére is szükséges a jobb szellőzést biztosítani. Szintén megmaradt a dupla USB aljzat a káva bal oldalán, de a fehér feliratos menüvezérlő és a bekapcsolásra szolgáló gombok átkerültek függőleges pozícióba a káva jobb oldalára, így alul (a piros sáv alatt) kicsit tudtak a méretből faragni. A 120 cd/m²-es értéken a feketepont 0,19 cd/m², ami 632:1 kontrasztarányt eredményez. Ennél lehetne picit jobbat mérni, de csak akkor, ha csökkentjük a fényerőt (középen mérve 100 cd/m²-en 0,14-es fekete mérhető). Ez összességében véve nem sok, mi 800:1 körüli értéket vártunk volna inkább. Sajnos nem véletlen, hogy ilyen magas feketét mértünk, mivel a bevilágítást vizsgálva jól látható, hogy a panel világosabb a kelleténél, és nem teljesen mentes a bevilágítástól sem (a bal felső sarkot és az alsó harmadot érdemes jobban megnézni). Természetesen a szokásos fényerőváltozás sem maradhat le a tesztből. Eltéréseket többnyire csak negatív irányba mértünk, kivéve a bal alsó sarkot. Átlagosan 9%-os ingadozást kaptunk eredményül, ami messze jobb, mint amit a TN+film panelnél megszokhattunk. Hozzá kell tennünk, ahány ponton mérjük, annyi eredmény jönne ki, tehát valószínűleg ennél nagyobb eltérést is kapnánk, ha meg tudnánk mérni közvetlenül a káva mellett részeket és a sarkokat is. Újfent csak azt írhatjuk, hogy az OSD már ismerős lehet a korábbi modellről. A kezelés egyszerű, a menüpontok magától értetődőek, illetve nem csak a szokásos RGB színeket, hanem CMY-t is állíthatjuk a menüből. Ezen kívül itt semmi extrát nem találunk. A fényerő és kontraszt variálásához nem kell belépni a menübe, hanem a fel és le nyilak gyorsgombként funkcionálnak, amelyekkel az említett funkciók egyből elérhetők. A videón is látható tesztben a négyzet össze-összezsugorodik (a piros háttérnél gyors mozgásnál jól látszik ez az effekt) és megtöbbszöröződik, ami sokkal jobb, mint a klasszikus utánhúzástünetek, mikor a négyzet hosszú csóvát húzva maga után nyúlik meg. Hasonlóak voltak a tapasztalataink a korábban vizsgált e-IPS panelekkel is, ezért a maga kategóriájában jónak mondható a PA238Q ezen a téren nyújtott teljesítménye. Játékokat vizsgálva nehezen lehet objektív véleményt mondani, mert egyeseknek még a 2 ms is sok, mások meg 16 ms-on is vígan elvannak. Viszont az IPS többi előnye mellett véleményünk szerint határozottan eltörpül a válaszidő-probléma. A betekintési szög vizsgálata hozta az IPS paneltől elvártakat, de mint minden panel, ez sem teljesen tökéletes. Gyakorlatilag itt is ismételni tudjuk, amit a 24"-es modellnél: felülről-alulról vizsgálva a színek sötétedéséhez irreálisan nagy szögben kell néznünk a panelt, míg oldalról vizsgálva enyhe glow effekt jelentkezik, de egyik sem vészes. Fogyasztás Ami a fogyasztást illeti, a gyártó maximum 33 wattot ad meg, persze kisebb fényerőn ez csökken. Kalibrált állapotban 24 wattos átlagot mértünk, ami magasabb, mint a hasonló méretű és szintén LED-es háttérvilágítással ellátott TN+film panelek fogyasztása (jellemzően 16-18 watt). Értékelés Az ASUS kijelzője több szempontból is nagyon jó eredményeket produkált, hiszen a kalibrálás során szédületesen alacsony értékeket kaptunk, a felépítés kiváló, a menü jól használható, a panel pedig egyenesen remek a háttérvilágítás kisebb beszűrődéseit leszámítva, ami főleg filmnézés közben okozhat először kellemetlen perceket, amíg meg nem szokjuk. Tekintve, hogy 120 000 forintnál olcsóbban sehol sem kapjuk meg a PA246Q-t, a PA238Q-t jó lenne 50 000 forint körüli áron látni, hogy árban a hasonló tudású Dell U2311H-val legyen nagyjából egy szinten, hiszen képességei ezt az árszintet tennék indokolttá. Sajnos a gyártó képviselete egyelőre nem tudott árat mondani, ez ugyanis csak a pontos megjelenés előtt lesz letisztázva, az pedig még egy-két hétbe is beletelik. Tartunk tőle, hogy ennél magasabb árral fogunk találkozni, hiszen a tengerentúlon 279 dollárt kérnek érte, tehát mire ideér, jó eséllyel még többe fog kerülni. Régen járt már nálunk olyan kijelző, amire azt mondtuk volna egyértelműen, hogy megéri az árát. Nos, 3 év garanciával az ASUS PA238Q 55 000 forint körül akár meg is érhetné, de ennél többet nem lesz érdemes érte adni, hiszen vannak olcsóbb e-IPS típusok is a piacon. Ott van például az említett Dell U2311H, vagy a hasonló tudású LG IPS231P is, ami szintén 50 000 forint alatt kapható, a nagyobb árkülönbözetet az ASUS pedig nem tudná mivel ellensúlyozni, hiába van például QuickFit, mert azt csak nagyon kevesen tudják kihasználni. Összességében nem kérdés, hogy az ASUS PA238Q egy remek kijelző, de díjat ár hiányában nem tudunk kiosztani.

A bejegyzés trackback címe:

https://monitorok.blog.hu/api/trackback/id/tr324473244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása